Vízipók a messzeségben

Már négy hete tart a hivatalos tavasz, az elsőbe az ausztrál melegből csöppentem bele, és még így is csodálatos melegnek éreztem. 18 fok, napsütés, kis szél, sok fagyi:) Aztán azóta (kb 2-3 hete) eső, szél, és hideg. Ójeee. Visszatért a szobámba is a fagy pár napra. Persze reklamáltam a kiwiknél, hogy tavasz kéne legyen, és hogy hol marad? Erre felhomályosítottak, hogy itt a tavasz=eső. Ja, jó. Azt pedig az időjárás előrejelzésben olvastam még amikor megjött a rosszidő, hogy a viharos széllel jobb ha megbarátkozunk, mert novemberig nem megy innen sehova. Ez segített az evezős dilemmám eldöntésében:) Erősen gondolkoztam (rosszul hangzik, mi?) rajta, hogy lemenjek az evezősklubba, de már kicsit öregecske vagyok én ahhoz, és amúgy is addig-addig gondolkoztam, míg eltelt 3 hónap, és már csak másfél van hátra. Azért azt még remélem, hogy legalább egyszer hajóba ülök itt a déli féltekén (azért mekkora menő lenne fejjel lefelé evezni!!!). Majd ha nem lesz szél persze:)

A természet szerint viszont tényleg tavasz van. Igaz, csomó minden virágzott télen is, de most a fák őrült erővel és gyorsasággal kezdtek virágzáshoz, rügyezéshez. A kiwiket sem kell ám félteni, amint kisüt a nap egy fél órára, mindenki kipakolja a kanapéját a ház elé és ott sütkéreznek. Feelinges ilyenkor a város (legalábbis a diáknegyed). Ma külön vicces volt, hogy amikor délben mentem suliba, elsétáltam egy ilyen kanapés napozós társaság mellett, épp akkor kezdtek inni (volt pár rekesz sörük), majd mikor pár óra múlva jöttem haza, már inkább feküdtek mint ültek, és már nagyon viccesek voltak, mivel már nem sok sör volt hátra. Szóval tudják élvezni az életet. Ja, és mivel ők nem az időjárást nézik az öltözködéshez, hanem a naptárt, szeptember elseje óta egyre több a mezítlábas diák. Konkrétan besétálnak könyvtárba, órára, boltba, bárhova mezítláb. Érdekes.

Apropó, könyvtár (baloldalon azok a kockák egyszemélyes tanulókuckók):

Ha valaki aggódna szellemi fejlődésem miatt, megnyugtathatom, hogy azért járok iskolába is (najó, most már azért tudok disztingválni, nem töröm össze magam, hogy minden órán ott legyek), a tavaszi szünet óta volt két zh-m, egy nagy beadandóm, meg a szokásos heti beadandók statisztikából, és most pedig egy nagyon nagy stat házival birkózom. Hétfőn be is mentem a tanárhoz pár dolgot kérdezni, hogy induljak el a projekttel, de még ki sem nyitottam a számat, már mondta, hogy ha haladék kell, szóljak, tud adni még két hét pluszt. Tök cukker:) Amúgy is nagyon klassz naponta 284-szer találkozni a kiwik „No worries” életfilozófiájával. Azért reméljük kész leszek időre, csakhogy utána lehessen 2 nyugis, „No worries” hetem a vizsgaidősuckig.

Közben ma rájöttem, nevetséges, hogy eddig nem írtam még Dunedinről, a városról, ahol élek. Úgyhogy hamarosan következik ez a hiánypótló, uncsi bejegyzés is.