Vízipók a messzeségben

Na, ideje pótolnom az elmaradásomat Dunedinről, most hogy végleg elhagytam. Kicsit lusta, de hiánypótló bejegyzés lesz.

Az egész városka irtó helyes, barátságos, nemcsak az emberek, hanem a házak, alig 1-2 magas ház van a belvárosban, de kintebb szinte egy sem, max 1-2 szintes házak. 120 ezer lakosa van, ebből kb 18-20000 diák, tehát kb minden 6. ember.

A főteret Octagonnak hívják, ami ugye igencsak mókás, és rögtön szívembe is zártam, és sok szép emlék kötődik hozzá, hiszen ott vannak a bárok, legtöbbet oda jártunk bulizni, illetve a rugby meccsek utáni „utcabálok” is ott voltak. Az Octagont átszelő főutca sétálóutca hangulatú, de nincsen lezárva a forgalom elől. Először nagyon furcsa volt, hogy a főutcán végig 1-2 szintes épületek vannak, de azért az aljukban klasszikusan kávézók, éttermek, Váci utcás boltok. Aztán nagyon hamar hozzászoktam ehhez a kisléptékű vidéki élethez, szerintem Budapesten most a nagysága miatt is különösen meg fogok őrülni (már Sydneyben is zavart, pedig Sydney azért mégiscsak Sydney). Az Oktogonnal szemben van a már egyszer említett vasútállomásunk, ami így néz ki (tudom, hogy már egyszer feltöltöttem, de annyira imádom ezt a fotót, hogy most újra feltöltöm:)):

A város délkeleti részén vannak a strandok az óceánparton. Két fő strandja van, ezek lényegében össze is érnek, és kora tavasztól kezdve igen zsúfoltak egy-egy szép napon. A szörfösök télen-nyáron ott vannak, de azért az ő létszámuk is nyilván időjárástól függ. Van egy igazán szép strand még délebbre, de az az egyik nagy szívfájdalmam, hogy oda nem jutottam el egyszer sem. valahogy mindig kimaradt, de nagyon határozott voltam, hogy utolsó héten oda is elmegyek, aztán a nyomorékságom nem engedte. Ezeken a déli, keleti részeken vannak nagyon szép családi házak, jártam 2 részen is, és gyönyörű helyek, simán el tudnék errefelé élni (bár a diáknegyedben is).

Akkor jöjjön az egyetem köré épült diáknegyed. Ezekről már jópár képet töltöttem fel, úgyhogy most kihagynám a képeket. Az egyetem közvetlen közelében lakik a diákok nagyrésze, és kb az ott lakók 90%-a diák. Nem is hiszem, hogy nem diákként ki lehetne bírni az állandó bulikat, randalírozást. Ennek a városrésznek is van olyan része, ami nagyon bent van a zöldben, mi pont nem ilyen helyen laktunk, viszont mi közel voltunk mind az egyetemhez, mind a belvároshoz. Valamit valamiért. Futni viszont így is voltam jó párszor a botanikus kertben (amiről, azt hiszem, szégyen szemre egy képet sem készítettem. Mármint a kertről, nem a futásomról. Bár a futásomról sem, de az nem szégyen, annak inkább örüljetek), valamint a Signal Hillen, ahonnan csudaszép a kilátás a városra.

Most tavasszal egy csajos délutánt eltöltöttünk a Reservoirban is, ami szintén egészen közel van a belvároshoz, de helyes kis tavak, csomó kacsa, és utána a kampuszon is átcsordogáló Leith river partján helyes kis erdő, klassz kiránduló úttal. A túra legmagasabb részén pedig ez:

(fogalmunk sincs mi ez és minek ott, de jól néz ki!)

Végül pedig a város északi részén található a világ legmeredekebb utcája (tényleg, Guiness rekord!), a Baldwin Street. Az egész város igen dimbes-dombos, de ez az utca a világ legmeredekebbje. Rövid is, és végig emelkedik, így az össz emelkedése is igen nagy, de vannak benne rövidebb, de különösen meredek részek.

Ennyi tehát dióhéjban. Én nagyon-nagyon beleszerettem a városba fél év alatt, és mivel egész életemet Budapesten éltem le, azt gondoltam, soha nem fogom tudni elképzelni, hogy egy kisvárosba költözzek. Na, hát most már nagyon is el tudom képzelni, főleg egy ilyen helyre, mint Dunedin, ami ennyira természetközeli.