HTML

Vízipók a messzeségben

A hosszú fehér felhő földje, Új-Zéland

Friss topikok

  • Vizipókom: @Soma Barnabás: Haha:) Jól esik, hogy lassan többet írsz az én blogomra, mint a sajátodra, de azér... (2011.08.22. 07:00) Otago-félsziget
  • Soma Barnabás: Hali. Örülök hogy tetszett, de ha netán a pingvinek is érdekelnek akkor a pingu-t ajánlom. Ezen me... (2011.08.13. 21:49) Study time
  • Soma Barnabás: hali Most hogy már ilyen jóban vagy a fókákkal ideje a lelküket is megismerni: sorozatokingyen.org... (2011.08.03. 22:17) Moeraki gömbkövek, Shag Point
  • Vizipókom: Nem-nem, jó lesz az a rafting, egyszerűen csak több rögbi meccsre kell járnunk mostantól. Bocsi, d... (2011.07.25. 10:22) Jazz koncert, rögbi meccs, templombuli...
  • allianna: egyelőre keresem a szavakat, ha megtaláltam, majd folytatom:) vigyázz magadra, üdv.: AAnna (2011.07.19. 13:44) Faültetés, Sandfly Beach

Linkblog

2011.11.29. 12:15 Vizipókom

És elillan a varázs...

 

Pictonból a hostom egyik lakótársa vitt át Blenheimbe a moslék időben, úgyhogy végül csak másnap mentem kerékpártúrára a közeli szőlőkbe. A katarzis elmaradt, ugyanis kifogtam a világ legeslegkényelmetlenebb bringáját. Azért igyekeztem élvezni a szép, az eddigiektől eltérő tájat, a kedvencem az volt, hogy csomó szőlészetben a sorok kezdeténél volt egy-egy rózsabokor. Ezek nagyon feldobták a látványt.
Ja, és ugyan tényleg nagyon-nagyon odavagyok Új-Zélandért, és állítom, hogy a világ egyik legszebb országa (ha nem a legszebb), de büszkén megállapítottam, hogy a mi Badacsonyunk szebb, mint ez a Marlborough vidék.
Szóval a hostelben aztán felkaptam a cuccaimat és nekiálltam visszastoppolni Pictonba. Igencsak szenvedtem, mire találtam egy jó helyet, bár az még közel sem volt kint a városból, de már nem bírtam tovább menni. No, itt 3 percet kellett várnom, majd felszedett az itteni Zöld Párt jelöltje, de sokáig nem tudott vinni, mert még útközben dolga akadt. De ahol kitett szintén max 3 percen belül megállt egy 30as, igen fiatalos és nagyon kedves nő. Nagyon jófejül egészen a hostelig vitt, amit nem foglaltam le, csak kinéztem, mert olcsónak tűnt. Becsekkoltam, egy nagyon furcsa, szinte boszorkányos középkorú nőnél, de valahogy mégis szimpatikus volt, hát még amikor kiderült, hogy az édesapja magyar! Sztorizgatott kicsit, majd kiderült, hogy mellesleg jókor jöttem, mert aznap volt Hálaadás, így az egész hostelt vendégül látták egy igazi thanksgiving vacsorára! A hostel egyébként talán az egyik legjobb, legfeelingesebb volt, amiben valaha megszálltam. Színes, csomó fényképpel, kandallóval, s egészen fura elrendezéssel. A hálóterem irtó nagy volt, nem is tudom hányan aludtunk benne, de mindenkinek volt kis függönye, amit elhúzhatott, szóval tök jó volt az egész. Másnap reggel átkompoztam Wellingtonba, kb 3 óra volt az út, ebből legalább 1 óra a gyönyörű Marlborough Sounds-ban. Aztán megérkeztünk Wellingtonba, a déli sziget fővárosába, na és akkor elillant a déli sziget varázsa. Egy csapásra átértünk az európai civilizációba, és egészen ici-picinek éreztem magam ebben a „hatalmas” városban a pici, kedves, barátságos déli-szigeti települések után. Komolyan sokkoló volt ez a váltás. Azóta tökre nem érzem magam Új-Zélandon. Amúgy a város szép, és sokkal emberibb, mint Sydney, simán be lehet gyalogolni a főbb részeket.
Egyenesen a hostelba mentem, lecuccoltam, és ebéd után elindultam kicsit sétálgatni a városban, le a vízpartra, majd a Parlament-negyedbe, a méhkashoz.
Szombaton reggelinél összepajtiztam egy német sráccal, úgyhogy végül délelőtt együtt jártuk a várost. Felmentünk a „Cable Car”-ral, azaz siklóval a Botanikus Kertbe, ami először igen csalódás volt, úgyhogy a játszótéren vígasztaltuk magunkat, de később megtaláltuk az igazi botanikus kertet, és az nagyon klassz volt, valamint belebotlottunk a színes rózsakertbe, és egy emlékparkba is. Ebéd után elváltak útjaink, ő elindult stoppolni, hogy 1-2 napon belül eljusson Aucklandbe, én pedig nyakamba vettem a Te Papa múzeumot. Na nem szó szerint, valószínűleg ahhoz túl nehéz, mert hatalmas. Tényleg nagyon klassz, interaktív múzeum, érdemes volt bemenni, főleg, hogy ingyen volt. Bár az igazán izgi cuccokért fizetni kell bent. Este felé pedig felcaplattam a Mt Victoria kilátóhoz meglesni a naplementét.
Vasárnapra csak a Wanganuibe való stoppolás volt betervezve, ami 4 fuvarral össze is jött, bár az elsőre rekord időt, 20 percet kellett várnom (bár ez még mindig kevesebb, mint amit az egyetlen buszútamnál vártam a buszra:)). Wanganui kihalt városában elkezdtem bújni a prospektusaimat az út szélén, nem sokáig sikerült, mert megállt egy autó, mint később kiderült, egy fogorvos srác, és kérdezte, miben segíthet, mondtam, hogy ezt meg ezt a címet keresem (kinéztem a legolcsóbb motel+kempinget), beütötte a gps-ébe, és közben felajánlotta, hogy elvisz, mert vagy 4-5 km-re volt onnan. Becsekkoltam a kempingbe, egy idős bácsi volt a recepción. Kérdeztem mennyi egy sátorhely, mondta 15 $ meg egy mosoly. Mondom, ok, akkor egy éjszakára fizetnék. Kérdezte, hová valósi vagyok, válaszoltam Magyarországról. Erre nagy lelkesen elismételte, hogy Ó, Magyarországról?! Mondom igen...miért, van magyar kedvezmény?:) Mondta, nincs, de végülis, mivel magyar vagyok, sátor helyett kapok egy lakókocsit, így nem kell se megfagynom, se eláznom. Ez igen jól jött. Bár ettől eltekintve viszont nagyon nyomasztó az egész hely, mert csupa-csupa rossz arcú embert láttam, úgyhogy ki sem mertem menni a lakókocsiból:)
Azóta már átértem a Tongariro Nemzeti Parkba, de erről bővebben később.

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

http://megyavizipok.blog.hu/api/trackback/id/tr613421721

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.