Vízipók a messzeségben

Szombat-vasárnap csak a megfázásom lekűzdésével voltam elfoglalva, de hétfőn már kiszabadultam szuvenírvadászatra. Délután Paul is csatlakozott, mert épp Rotoruában volt a hét elején. Utána lenyomtam egy agancsos kólát, hogy végre helyre rázzam az egészségem, és természetesen azóta jól vagyok;) Este felé még elmentem a két termál parkba is, nagyon állat, és főleg büdös volt mindkettő.

A keddi nap végre izgalmasnak ígérkezett, és tényleg jól is alakult. Délelőtt végre sikerült lefoglalni raftingot a Kaituna folyóra. Fél órával indulás előtt Brian, a Wanakában megismert favágó srác is megérkezett, majd együtt ültünk be Sam Sutton kisbuszába, mint kiderült vele, a kétszeres világbajnok vadvizi kajakossal megyünk. Végül ő kajakkal kísért minket, de a túravezetőnk helyesebb volt, úgyhogy jobban jártunk:) A csapatban volt két német és egy osztrák lány, és Brianen kívül egy másik amerikai. Vízreszállás előtt megkaptuk az eligazítást, majd uccu neki! Több vízesés is keresztezte utunkat, de ilyenkor csak be kellett huppannunk a hajó aljába, és lehajtott fejjel kapaszkodni. Volt 1-2 kisebb bemelegítő vízesés a nagy, 7 méteres előtt. Ez hivatalosan a világ legmagasabb rafttal evezhető vízesése.

Volt velünk egy másik kajakos is zöld hajóban kék sisakkal, és egy idő után elkezdett ismerős lenni, és egyszercsak rájöttem, hogy Greg, akivel még a Taieri folyón találkoztam (vagyis inkább a buliban). Meg kb a legutolsó hetekben derült ki, mikor egymásba botlottunk a ház előtt, hogy szinte szomszédok voltunk egész félévben.

Az egész rafting amúgy nagyon klassz volt, a srácok nagyon jófejek és lazák voltak, sokat hülyéskedtek, a környezet pedig tökéletesen gyönyörű volt! Lélegzetelállító, páfránnyal sűrűn benőtt kanyonban vezetett az utunk, s közben Cam, a túravezető maori legendákat mesélt. Egyáltalán nem csodálkozom, hogy ez valami szent folyójuk...fantasztikusan szép! A a nagy vízesés előtt Sam kiosztott kártyákat, amiken rajta volt egy maori ima szerűség a folyó istenéhez, és azt kellett elismételnünk utána. Valamit elronthattunk az imánál, mert végül egy hatalmasat borultunk a vízesésen leérve.

 

Én mondjuk nem hittem volna, hogy le lehet jönni borulás nélkül, szóval nem voltam meglepve. Mindenki túlélte. A folyó hátra lévő részében voltak még kisebb zúgók, nagy rafttal mondjuk nem volt nagy durranás, bár a környezet továbbra is igencsak kielégítő volt. A folyó legvégén, mielőtt kikötöttünk volna, pár percig eljátszadoztunk a hullámban, az osztrák lány meg én térdeltünk a hajó legelejébe, a többiek eveztek, úgyhogy mi szinte végig víz alatt voltunk.

Délután visszamentünk Rotoruába, Briant egy idő után lecseréltem Paulra, ő visszavitt a folyóhoz, mert ott volt edzése, de előtte még lementünk a bátyjával fotózni a folyóra, majd pedig a báty barátnőjével borozgatással ütöttük el az időt, amíg a srácok elvoltak.

Este Paul egy barátnőjénél aludtunk, másnap reggel pedig újra Brian-nel találkoztam, s vágtunk neki a Coromandel-félszigetnek...amiről majd később.