HTML

Vízipók a messzeségben

A hosszú fehér felhő földje, Új-Zéland

Friss topikok

  • Vizipókom: @Soma Barnabás: Haha:) Jól esik, hogy lassan többet írsz az én blogomra, mint a sajátodra, de azér... (2011.08.22. 07:00) Otago-félsziget
  • Soma Barnabás: Hali. Örülök hogy tetszett, de ha netán a pingvinek is érdekelnek akkor a pingu-t ajánlom. Ezen me... (2011.08.13. 21:49) Study time
  • Soma Barnabás: hali Most hogy már ilyen jóban vagy a fókákkal ideje a lelküket is megismerni: sorozatokingyen.org... (2011.08.03. 22:17) Moeraki gömbkövek, Shag Point
  • Vizipókom: Nem-nem, jó lesz az a rafting, egyszerűen csak több rögbi meccsre kell járnunk mostantól. Bocsi, d... (2011.07.25. 10:22) Jazz koncert, rögbi meccs, templombuli...
  • allianna: egyelőre keresem a szavakat, ha megtaláltam, majd folytatom:) vigyázz magadra, üdv.: AAnna (2011.07.19. 13:44) Faültetés, Sandfly Beach

Linkblog

2011.11.01. 10:17 Vizipókom

A leírhatatlan Doubtful Sound

 

A cím alapján az lenne elegáns, ha ez a bejegyzés üres lenne. De azért inkább megpróbálom leírni a leírhatatlant.
Végre-valahára eljutottunk a Fiordland Nemzeti Parkba, ami első sorban az érintetlen természetről, gyönyörű fjordjairól, túraútvonalairól és az évi 8 méter csapadékról híres. A leghíresebb fiord, az egyetlen ahova autóúton el lehet jutni, a Milford Sound. Nincs kizárva, hogy oda is elmegyek majd, de mi Ellie-vel és Vijay-vel most a legnagyobb fjordot, a Doubtful Soundot (a sound amúgy téves elnevezés, csak rajtuk ragadt) látogattuk meg egy ottalvós hajóút keretében. Nem is azért különleges ez a fjord, mert hatalmas, hanem inkább azért, mert nehéz megközelíthetőségnek (1 óra hajózás egy 30 km-es tavon át, majd fél órás buszút) köszönhetően sokkal kevésbé nyüzsis. A Milford Sound látástól Mikulásig fogadja a napi sok száz turistát, míg ide alig 1-2 cég hoz túrákat. Rajtunk kívül csak egy kicsi (valószínűleg halász) hajót láttunk a vízen, illetve amikor mi indultunk, kikötött egy koránkelős-rövid túrás csoport.
Első nap még itthon, Dunedinben gyönyörű időre ébredtünk, s az úton is végig az volt, egészen Fiordland határáig. Na onnantól kezdve felhők és többnyire eső. De már a Manapouri-tótól (több mint 400 méter mély), aztán a két víz közti hegyi úttól is teljesen el voltunk ájulva, úgyhogy kellően fellelkesülve érkeztünk meg a tengerszintre a magasból. Talán 30-40-en + a személyzet lehettünk ezen a gyönyörű hajón:
Órákig hajóztunk kifelé a Tasman-tengerhez, közben számtalan vízesést, és természetesen a fantasztikus körülölelő hegyeket csodáltuk... hihetetlenül vadregényes volt!
Már a Manapouri-tavon való átkelésnél is, és később a fjordban is sok érdekesebb helyre (pl falavinák) odavitt minket a hajóvezető, hogy közelebbről is lássuk, illetve tudjunk képeket készíteni, közben persze mindkét hajón meséltek is mindenfélét arról, amit épp láttunk.
A fjord tasman-tengeri bejáratánál számos szikla emelkedett ki a vízből, melyek az egyik új-zélandi fur seal (azt hiszem medvefóka a magyar megfelelője, de nem tuti) kolóniának adnak otthon. Számtalan édes kis és nagy fóka hempergett, játszadozott rajtuk a viharos szélben és az esőben. Egészen messziről meg lehetett ismerni a vezérhímeket (vagy mittomén hogy hívják őket fókáéknál), mert ők szinte állandóan peckesen feltámaszkodnak, és a hegyes nózijukat az égbe meresztik. Nagyon vicces! Ezt az állást néha egy-egy szemtelen kölök miatt meg kell törniük, majd miután jól megkergették gyermeküket (VAGY megkergetődtek gyermekük által!), újra felveszik a pozíciót. Elindultunk vissza a fjordba, és nem sokkal beljebb firodlandi pingviniket is láttunk, nagyon édesek, távcsővel szuper jól lehetett látni őket.  Jó fényképekhez sajnos messze voltunk, meg az eső sem sokat segített a képminőségen, arról nem is beszélve, hogy annyira fújt a szél, hogy még normál zársebesség mellett sem bírtam megtartani a gépet, hogy ne mozduljon be. Viszont volt egy angol srác brutál teleobjektívvel, tőle elvileg majd kapunk képeket. Addig is egy guglis kép erről a pingvinfajról:
5-6 körül behajóztunk az egyik oldalágba, illetve tulajdonképpen áthajóztunk egy másik, kisebb fjordba, és ott horgonyoztunk le éjszakára. Itt nyílt lehetőségünk egy kis kajakozásra (mondjuk a „kajakok” inkább szappantartóra hasonlítottak) a fjordban. Irtó jó volt, mert kis eldugott zugokba is be tudtunk menni, illetve kicsi ág lévén, szó szerint fölénk tornyosultak a környező hegyek. Fantasztikus élmény volt! Nem beszélve a parti páfrányokról, amikbe nagyon bele vagyok szeretve. A víz meglepően meleg volt, 14 fokos, úgyhogy a hajóról való ugrálást sem lehetett kihagyni levezetésképpen!
Fiordlandben egyébként az évi 8 méter csapadéknak (átlag 200 nap alatt hullik le ez a mennyiség) köszönhetően a víz felső rétege édesvíz!
Este büfé vacsorát kaptunk, volt minden, mi szem-szájnak ingere, de tényleg mindenből a legjobb minőség, csodás lazac, bárány, és végül csomó desszert. Hát utána volt gondunk a megmozdulással. Nem is nagyon mentünk sehova, ott maradtunk még játszani a szalonban egy svéd lánnyal és az egyik (egyébként maori)  túravezetővel. Ez utóbbiról egy érdekes beszélgetés során (amit most inkább hagyjunk:)) kiderült, hogy az egyik unokatesója az All Blacksben (tudjátok, a világ legszexibb sport csapata;)) játszik. Kérdeztük ki az...hát nem az előző posztban említett 11/10-es Richard Kahui???? Hát de :D Hihetetlen vicces volt, majd ebből egy még érdekesebb beszélgetés alakult, de inkább hagyjuk ezt is:) Azért azt már tudom, hol lakik Kahui.
Ezek után irtó jót aludtunk a hajó fenekében, mondjuk indíthatták volna a motort fél 7-nél később. Különben is, végül a délelőtt nagy részében vitorláztunk!!! Igen jól nézett ki a hajó.
A korai reggeli alatt elindultunk vissza a fő Doubtful Soundba, de útközben tettünk még kisebb kitérőket, többek között egy újabb ágba hajóztunk be végig. Ezúttal még több és nagyobb vízesés vett körül minket az egész utunk során. Ezek legtöbbje átmeneti, és csak esőzés után „működnek”. Az ág végében 5 percre megálltunk teljesen, leállították a motort, hogy hallgathassuk kicsit a csend hangját. Tényleg nagyon különleges élmény volt. Persze sok vízesés hangja, illetve a körülöttünk úszkáló édes (ennivalót nem írhatok, mert védett állatok:P) pingvinek csiripelése is felverte a csendet...de ez annyira végülis nem volt gáz:) Soha rosszabb csendsértőket!
Egyik-másik vízesés egyébként nagyon különlegeseket produkált, volt olyan, amelyik annyira ki volt téve a szélnek, hogy mire leért volna, addigra az összes vízet elfújta alóla, úgyhogy olyan volt mintha útközben elfogyott volna, és nem ért földet. Azért az elszálló párafelhő árulkodott a valóságról. Egy másik egészen a hegy tetejéről indult, majd jött egy havas rész, aztán folytatta tovább vízesésként. Igen mókás volt. Látszott, hogy a fizika nem az erőssége.
Végül 11 körül megérkeztünk, kikötöttünk, elbúcsúztunk a vadontól, a hajótól, a személyzettől, és újra a buszon ültünk.
Csodálatos, a különlegesnél is különlegesebb 2 napunk volt!
 
Még több fotó itt:

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://megyavizipok.blog.hu/api/trackback/id/tr723344328

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.