Vízipók a messzeségben

Hát az történt, hogy csütörtök este kaptam egy fülest az idei Bliss Fest-ről, ami egy extrémkajak fesztivál itt Dunedinben (illetve környékén). – Igen, ha valaki esetleg emlékszik a dániai mókáimra, akkor nagyon ismerős lehet a sztori – Erre gyorsan előkapartam a memóriámból, hogy Sam (akivel még a legelején voltam a félszigeten fátültetni) egyik lakótársa egy vadvízi kajakos. Na, gyorsan elkértem a számát, és péntek estére leegyeztettünk mindent, hogy mehetek én is a versenyre. Szerzett nekem mindenféle felszerelést, illetve a creek hajóját is kölcsön adta, nekem csak neoprént kellett szereznem, amiről utóbb kiderült, hogy akár még nélküle is meglettem volna, mert meleg volt, és itt azért mégsem olvadt hólén kell evezni. A versenyen nem akartam indulni, mert már tök rég nem ültem kajakban, meg nem ismerem a folyót, de a verseny után Henryvel leeveztünk kb 10 km-t (ennek max a fele volt csak vadvíz, a másik a Dunánál kb még 2-vel gyengébb:P), és az nagyon klassz volt (persze a versenynézést is élveztem).

A legnagyobb feeling talán a folyóra való lemenetel volt. Van egy vadvízi kajakos film, a Sick line, amiben többek között Új-Zélandon is eveznek. Milliószor láttam ezt a filmet, és mindannyiszor, amikor láttam az új-zélandi eldugott kis folyókra hajóval a háton való lesétálásukat, átfutott a gondolat az agyamon, hogy na ez az amit én soha nem fogok megélni. És deeeeeeeeee!!! A Taieri Gorge vasútvonal mellett parkoltunk le (ez volt az első heti kirándulásunk, úgyhogy akit érdekel a látvány, az csak nézze meg azokat a képeket:)), majd felkaptuk a cókmókunkat, és kb 15 perc gyaloglás után értünk le a partra. Amúgy egész nagy volt a csapat, 40valahány induló, pedig ez csak egy kb helyi kis buli verseny.

Persze kicsit izgultam az egésztől előre, mert mégiscsak vadidegen emberekre bízom magam egy vadidegen folyón, de azért a versenyen láttam, hogy tényleg ügyes a népség, és noha végül csak 2-en eveztünk együtt Henryvel, ő 5-ös vizeket evez, ez meg csak 3-as volt, úgyhogy ott helyben már nem volt para.

Az első két hosszabb zúgó nagyon állat volt, túl sok időm nem volt beleszokni a hajóba (amúgy szuper jó ez a creek hajó...annak ellenére, hogy nem volt lábtámaszom:)), de legalább nem borultam, és meg kellett állapítanom, hogy ezek voltak az eddigi legnagyobb zúgóim kajakban, a Salzán nincsen ennyire zanzás és ekkora esésű szakasz. Utána is volt még pár jó zúgó, de már magabiztosabb is lettem, meg nem voltak olyan vészesek, úgyhogy csak élvezni kellett. Az utolsó kb egy óra pedig a síkvízi szenvedéssel telt, bár én konkrétan tök jól éreztem magam, mert a környezet is nagyon szép volt (főleg azért tetszett, mert más, mint amihez hozzászoktam), szegény Henry viszont eléggé szenvedett a lábával a csöppnyi rodeo hajójában, mert a creekben én ültem (jóvanna, én mondtam neki, hogy cserélhetünk, én mégis csak kisebb vagyok, de nem hagyta még síkvizen sem).

Ja, és mindez 20 percre Dunedintől:) Hát nem csodálatos azok után, hogy egész Magyarországon nincs vadvíz?! És ugyan ez a srác inkább 4-5-ös vízekre megy, felajánlotta, hogy ha unatkoznék, vagy csak vadvízre vágyom, elhoz ide máskor is. Amúgy nagyon rendes, meg hát tényleg így vadidegenként mindennel kisegített. A többiek nem voltak túl közvetlenek, de a dániai hasonló mókából tanulva úgy döntöttem, elmegyek az esti buliba is, le a tengerpartra, és lám bejött a számításom, estére mindenki oldottabb lett, úgyhogy pár másik kajakossal is sikerült összespanolni.

Ma, vasárnap volt a második napja a versenynek, s ezt a tengerparton, kajak szörf számokban rendezték. itt találkoztam végre Glennel, akit couch surfingről ismerek, de mivel végül nem volt szabad couchja, mikor nekem kellett itt az elején Dunedinben, csak most találkoztunk először. Gyönyörű idő volt, gyönyörű volt a tengerpart, én sajnos nem ültem hajóba, de azért így is nagyon jó volt. Ja, meg kicsit később csatlakoztak a szomszéd lányok is, úgyhogy a verseny végét már velük néztük. Ez a kajak szörf Dánia óta rajta van a listámon...úgyhogy most már nagyon ideje lenne elkezdeni.