A hétvégi Queenstownt tervező csapattal végül szombaton egy egynapos félszigeti kirándulást csaptunk. A cseh srác pénteken vett egy autót, úgyhogy azzal mentünk. Mire a félsziget északi csücskébe értünk, ki is sütött a nap, az ottani Royal Albatros Colony-t viszont nem tudtuk megcsodálni, mivel az az egyetlen költőhelye ennek a fajnak, és csak vezetett túrán lehet megnézni őket, persze nem ócsójjé. Pont előző nap beszéltem egy dunedinivel, aki pingvinekkel foglalkozik, de azért vágja az egész itteni élővilágot, és ő mondta, hogy ÉK-i szélnél érdemes megnézni az albatroszokat. No, nekünk viharos DNy-i jutott, úgyhogy ha egyszer fizetek is ezért az élményért, akkor az ÉK-i szélben lesz, az tuti. No mindegy, azért körülnéztünk arra felé is, az egyik kis semmitmondó strandról elkezdtünk elmászkálni a sziklákon, és sikerült szinte karnyújtásnyi távolságban látnunk egy sütkérező fókát. Édes volt, de szinte hihetetlen hogy tudott felmászni a sziklákra. A félsziget másik oldalán gyönyörű kilátás fogadott minket, nem mellesleg a múltkor is emlegetett bóbitás kormoránokat most közelebbről is láthattuk, egyet épp a fészkén ülve, kettőt pedig nagy csetepaté közben. Természetesen tengernyi sirályt is láttunk, de azok azért annyira nem kötöttek le minket.

Elindultunk visszafelé, de persze azzal a tervvel, hogy ahol csak érdemes, megállunk körülnézni. Így lyukadtunk ki egy 2-3 órás gyalogtúra során a Piramisok nevű képződménynél, valamint a Victory Beachen. Gyönyörű időnk lett eddigre, s ezen az oldalon még a szél is elviselhető volt (már ebédelni is tudtam, mert kiolvadt az addig fagyott szám és arcom), ezért nem siettünk nagyon, felmásztunk a kisebbik „piramisra”, ami fent kiderült, hogy egy vulkán (volt), úgyhogy gyorsan szaladtunk is le:p Utána irány a tengerpart, ahol nagy csalódásunkra nem láttunk se fókát, se pingvint (utóbbit nem is vártuk, mert elvileg csak alkonyatkor jönnek ki a vízből), csak sirályt. De gyönyörű volt a tengerpart, és az odavezetű út is nagyon vadregényes volt, olyan növényzet és hangulat volt, mint eddig sehol máshol. Elsétáltunk a tengerpart sarkába, ahol a sziklák kezdődtek. Na, ott bezzeg láttunk mozgó sziklákat, egész sok fóka heverészett, de jóval arrébb. A mexikói srác viszont nagy mászó, úgyhogy ő egész sokat ment a sziklákon feléjük, és látott is egy hasadékban 4 vagy 5 bébi fókát...jajj, de irigyeltem! Idővel tovább álltunk, következő állomás az Allan’s beach volt, na, itt már láttunk is egy hatalmas hím fókát (illetve egy ember apukát a gyerekével szörfözni). Tök közel voltunk hozzá, egy ideig csak nézett ránk bambán, néha pózolt kicsit, majd megunta a pofánkat, és besétált az óceánba. A part felett igazi új-zélandi dimbes-dombos táj volt, gyönyörű zöld fű, sok-sok legelésző fehér pöttyel.

Az utolsó megállónknál szerettük volna megvárni a naplementét, hogy láthassunk pingvineket „partraszállni”, de sajnos egy új tengerpartot akartunk egyúttal felfedezni, amit nem egészen sikerült kivitelezni. Végülis kirándultunk egy jót, de pingvint nem láttunk. Mindezek után hullafáradtan hazajöttünk, és ma pedig egész nap itthon, hiszen megjött a beígért havazás, ami miatt pl a könyvtár is 4-kor zárt be az este 11 helyett. Nem tudom, mi ez a hiszti egy kis havazás miatt:p http://www.odt.co.nz/news/national/173602/polar-blast-one-50-year-event

 

A szombati csapatunk jobbról balra: a mexikói Felipe, a francia Cyril és Renaud, a cseh Martin, és én (aki furcsán néz, mert nem biztos benne, hogy működik az önkioldó a fényképezőgépén...lehet tippelni, vajon működött-e;))