Ott hagytuk abba, hogy elindultunk Zoetermeerbe. 120000-es város, 50 km-re Amszterdamtól, illetve 15 km-re Hágától. Az már vicces dolog, hogy Hollandiában van vadvíz, de ugyanebben a városban van Hópark is, sípályávalJ.

Szóval korán reggel megérkeztünk, gyorsan megsasoltuk a pályát, amiben ekkor még nem volt víz (igen drága üzemeltetni egy ilyen szivattyús épített pályát, tehát csak akkor nyitják meg a vízet, amikor kell). Én, mint a csapat internacionális tagja, képviseltem magunkat a Kapitány találkozón (milyen vicces…de inkább maradjunk a captains meetingnél). Lényegében annyit mondtak el, hogy mikor lesz a következőJ.

A pálya nagyon profi. Vagyis inkább az egész komplexum nagyon profi. Van ez a vadvízi pálya (a pekingi olimpia szlalom pályájának másolata) egy síkvizes résszel megtoldva, illetve van egy fedett Flow rider aréna is, ahol télen-nyáron lehet body boardozni.

Az első nap, csütörtök, edzés nap volt. Eredetileg egyszer másfél és egyszer két óránk lett volna gyakorolni, ami optimális is lett volna, de kiderült, hogy olyan sokan neveztek a versenyre (36 fiú, és 18 lány csapat), hogy csak kétszer egy óra fért bele. Na hát ez már minden volt, csak nem optimális. Főleg, hogy az első körökben azt kellett kitapasztalni, mit csináljunk, hogy ne boruljunk, majd a többedik körnél már az evezésre is tudtunk figyelni. Oké, szerencsére mi nem úsztunk sokat, de összesen talán 8-szor jöttünk le a pályán a két óra alatt (mert egy időben 18 csapat volt a pályán). Ja, ami viszont a legjobb dolog volt, hogy futószalag vitt fel minket a célból a rajtba, úgyhogy nem csak, hogy hajót nem kellett cipelni, de még ki sem kellett szállni.

Azt eddig lehet nem írtam, hogy mivel jövőre 4-es hajókban lesz a VB, ez a verseny is 4 fős csapatoknak volt (+1 tartalék).

A pálya igen izgalmas, és technikás, egy-két akadály kivételével szerintem olyan a pálya (szerintem), hogy tökéletesen be lehet gyakorolni, ha kitaláltad, hogy hol mit kell csinálni. Nekünk a vasárnapi hosszútávú versenyszámban már volt olyan körünk, ami ha jól emlékszem közel hibátlan volt. Viszont ha rontassz, akkor mutatja meg igazán a csúnya oldalát a pálya. Na, ilyen körünk is voltJ.

Az edzés nap első órájában (szerencsére akkor még nem mi edzettünk) annyi borulás, és akadályra tekeredés volt, hogy átépítették a pályát. Ezt úgy kell érteni, hogy a középső akadályokat helyezgették át. Amúgy ezek nélkül egy sima nagy hullámos folyó volt. A középső akadályok viszont…megdolgoztattak minket. Hmmm…lehet ez volt a céljuk?

A csütörtök délutáni captains meetingen volt a sorsolás, ami úgy ment, hogy 18 kicsi fapapucsból kellett választanunk, és az alján volt a rajtszámunk. Ez nagyon helyes voltJ.

Ezután jött a nagy hercehurca, hogy hol aludjunk. A megoldás egy hágai youth hostel lett, ahol a többi magyar csapat is megszállt. Kanyonos fiainkkal pedig csaptunk egy igazi csöves estét Hága egyik utcáján. Kanyon busz kinyit; gázfőző, vízipipa, kaja előpakol; táskákra leül; alkohol felbont, és már minden szép és jóJ. Nórival mi végül a buszban aludtunk, másik három leányzónk pedig a youth hostelben.

Pénteken két versenyszám is várt ránk, hogy megnyerjük. Végül nem tettük. Megkegyelmeztünk a mezőnynekJ. Első megmérettetés a sprint volt, ahol a cél a kb. 300 méteres nagyon fehérvizes pálya minél rövidebb idő alatt való teljesítése. A kikötés csak az, hogy a célvonalban mind a négy embernek a hajóban kell lennie. Sajnos nem sikerült tökéletes pályát mennünk, viszont így is nagyon jó időt mentünk, és ez a meglepően jó 6. helyre volt elég. Mindezt úgy, hogy új felállású a csapatunk, arról nem is beszélve, hogy ugye én nem tudtam velük edzeni. Szóval a kétszer egy órás edzés alatt egész jól sikerült összeráznunk magunkat. A hatodik hely pedig jót jelentett a következő futamra, a Head to headre nézve, ott ugyanis a sprint 14. helyezettjével kerültünk össze, s lévén egyenes kieséses verseny, csak a jobbik jut tovább. Már az elején nagyon elmentünk nekik, úgyhogy végül verekedésre sor sem került (a fenébe…pedig ez a lényege ennek a versenyszámnakL), a pálya első harmadát (amiben van egy nagyon nehéz rész, és mindig arra koncentrálunk) igen szépen teljesítettük. Ez elég volt mind a négyünknek arra, hogy elbízzuk magunkat. Ez pedig elég volt az első akadálynak arra, hogy egy pillanat alatt beborítson minket. Hát nem kicsi volt a meglepetésünk. Amilyen gyorsan csak tudtunk, visszamásztunk a hajóba (az addigi előnyünkről elmond valamit, hogy már mindannyian a hajóban ültünk, mire az ellenfél elment mellettünk), de innentől kezdve már nem hibáztak nagyot az osztrákok, így csúnyán kiestünk. Tökéletes példa volt az eset arra, hogy ha kihagysz egy pillanatra, a következőben már a meder alját nyaldosod. Nálunk elég szerencsétlen volt, hogy mind a négyen ugyanakkor hagytunk ki. Máskor mindig volt valaki, aki észnél volt. Itt nem. Ennél a borulós időnknél persze jobbat ment a másik magyar csapat, úgyhogy izgalmassá vált a válogató. Összesen 1000 pontot osztottak ki a magyar csapatoknak a válogató 3 napja alatt, ebből az első napon mi 100-at, a másik csapat 200-at vitt el. Ez egyben azt is jelentette, hogy a hátralévő két, sokkal nehezebb, versenyszámot mind meg kellett nyernünk (mármint megelőzni a másik magyar csapatot), ahhoz, hogy miénk legyen a válogató. Érthető módon a péntek esti hangulatunk már nem volt olyan fényes, bár azért elmentünk a tengerpartra, hogy egy kicsit feldobjuk magunkat. Nagyon hangulatos volt, úgyhogy valamennyire sikerült is. Péntek és szombat estére már Nórival mi is beköltöztünk a youth hostelbe. Persze, a földre. Csak hogy hűek legyünk csöves életmódunkhoz.

Szombaton ugyan csak késő délután volt a nők szlalom versenye, mi már délelőtt kimentünk, hogy drukkoljunk a fiúknak, illetve, hogy lássuk a pályát, mit változtattak rajta. Kanyonos fiainkon kívül nekem ugye hazafias kötelességből dán „honfitársaim” alakítását is követnem kellett. Akik szervezték a szeptember eleji freestyle hétvégét, most összedobtak egy rafting csapatot. Ez így jópofa volt, hogy mindegyikőjüket ismertem. És most már sokkal kedvesebbek meg közvetlenebbek voltak még józanon is. A futamunk előtt kérték, tanítsam meg, hogyan kell magyarul drukkolni. Végül a hopp, hopp és a hajrá hajrá maradt meg nekik. Bár később elfelejtették, és visszakérdeztek, hogy mi volt, hulla hulla? Mondtam, hogy ezt felejtsék el mert mást jelent, és ne akarják, hogy röhögőgörcsben kelljen végigszenvednünk a szlalom pálya 3-4 percét. Mondták, hogy jó persze, hajrá hajrá. Gondolhatjátok, mit kiabáltak nekünk… „hulla hulla, hopp hopp” :D

A szlalom verseny számban 12 kaput kellett megkerülnünk, ötöt alulról felfele, a többit pedig folyásirányban (na ebből hány volt? A helyes megfejtők között raftinghétvégét sorsolunk kiJ). Elsőre nehéznek tűntek a kapu-kombinációk, de aztán hamar rájöttünk, hogy is kell megcsinálni. Sajnos, a verseny két körében ( a két idő közül a jobbik számít; ha kihagysz egy kaput +50 mp, ha érinted hajóval/lapáttal/testtel +5mp.) nem sikerült hibátlan pályát mennünk, pedig mindegyik kaput megtudtuk volna csinálni elvileg. Viszont az első kör után harmadik helyen álltunk. Ez azt jelenti, hogy nagy csapatok is könnyen hibáznak. Bár ők össze is szedték magukat a 2. körre, s mi mivel nem tudtunk javítani, lecsúsztunk a 7. helyre. Ami tekintve, hogy nincs vadvízünk, amin gyakorolhatnánk a szlalomozást, még mindig jó eredmény. S bíztató a jövő évi versenyekre nézve. A másik magyar csapatot viszont sikerült tetemes, több mint két perces előnnyel megelőzni. Ezzel egy kicsit megkönnyebbültünk, bár még nem lélegezhettünk fel, hiszen a vasárnapi down riveren dőlt el minden. Addig viszont a szombat esti „flow rider” partiban lazultunk. Ami végülis abból állt, hogy a brazilok műsoroztak. Hihetetlen jól és szórakoztatóan táncolnak, és rövid időn belül dobos tehetségükkel még a DJ-t is elüldöztékJ. Az est fénypontja viszont az volt, mikor összecsőditették a lelkesebb nézőket, és betanították a táncukat (minden versenyen ugyanezt nyomjákJ). Vicces volt. Majd pedig buli hajnalig…lett volna, ha nem versenyeztünk volna másnap, de így inkább hazabandukoltunk.

A vasárnapi down river versenyszámot Hollandia adottságainak köszönhetően csak úgy tudták megrendezni, hogy ezen a másfél-két perces pályán kellett öt kört mennünk, de ezt azért megtoldották egy hosszabb síkvízi és egy futó szakasszal. Így összesen 30-40 perc volt a verseny. A lányokat két 9-es futamban indították, s mire a mi futamunk indult már tudtuk a másik csapat eredményét, így nekünk csak arra kellett koncentrálnunk, hogy biztonságosan teljesítsük a pályát. Ez meg is történt (leszámítva egy fél csapatnyi úszástJ), így végül újfennt jelentős különbséggel előztük meg a másik magyar csapatot, ami azt jelentette, hogy 800:200 pont arányban megnyertük a válogatót. Nagyon örültünk, hiszen ez sokat jelent, annak ellenére, hogy tavasszal lesz még egy válogató.

Vége lett a versenynek, fel lehetett lélegezni…legalábbis annak, aki tudta, hogy jut haza. Úgyhogy én pörögtem még egy sort valami hazautazási lehetőséget keresve, és végül tesóm segítségével estére tudtam repjegyet venni vissza Kph-ba. A lányok kocsival elvittek a reptérre, ott a 4-5 órás várakozásomból jó időt töltöttem azzal, hogy három tömött táskámból kettőt csináljak, illetve a súlyokat is kisakkozzam. Kicsit jól sikerült…úgy lett 19.4 kilós a poggyászom (ami max 20 kg lehet), hogy még indulás előtt megettem belőle egy babgulyáskonzervet. Hát igen, egy hideg konzerv kajával megkoronáztam a csövelős hétvégét. Szerintem méltó befejezés voltJ