Vízipók a messzeségben

A Catlins Nemzeti Parkba már érkezésem óta el akartam menni, mert hihetetlen gyönyörű hely hihetetlen közel Dunedinhez (mármint relatíve közel:)). Most péntekre végre megszerveztük a szomszédokkal, hogy elmegyünk egy napra, bár tudtuk, hogy így nagyon sűrű lesz. Végül több látnivaló is le volt zárva, úgyhogy mindenre elég volt az egy nap is. Korán reggel indultunk, hogy a túra legdélebbi pontjára 10-re leérjünk, mert a Cathedral Caves barlangokat a tengerparton csak apálykor lehet megközelíteni. Kb időben meg is érkeztünk, na és ez volt az első lezárt pont (a másikról tudtuk előre, úgyhogy odáig el sem mentünk), veszélyességre hivatkozva. Persze megriszkezve a „feljelentést” mi azért lementünk a partra egy gyönyörű esőerdőn át (tényleg az, hivatalosan mérskeltövi esőerdő), hasonló volt mint a Mt Cargill, de talán még szebb, és most volt türelmem eljátszadozni a fényképezőgépem beállításaival, úgyhogy a fotók jobban visszaadják a feelinget.

Fél-háromnegyed óra alatt leértünk a partra, először is félelmetesen hatalmas hullámok fogadtak minket, még úgy is meglepő volt, hogy tudtuk, ez a partszakasz a 10 méteres hullámok hazája. Lent arra is rájöttünk, hogy valószínűleg azért nem lehet szeptemberben lemenni a barlangokhoz, mert még apálykor is túl magas a víz, és nem lehet szárazlábon megközelíteni. Azért barlang nélkül is jó túra volt, főleg, hogy egyik percben ragyogó napsütés volt, a következőben pedig jégeső...ezt párszor még eljátszotta a humoros időjárásunk a nap folyamán. Következő látnivaló a McLean vízesés volt, ami kb egy 40 perces túrát jelentett, szintén esőerdőben, szintén csak ámultunk-bámultunk.Végig a nagyon kis helyes patak mellett mentünk felfele, és a vízesés valami hihetetlenül lélegzetelállító volt.

Relatíve magas is volt, de a hangja sokkal többet elárult az erejéről. Itt sajnos nem tudtam túl jó fotókat csinálni, mert nevetségesen messzire repültek a vízcseppek, úgyhogy pillanatok alatt vízes lett a gépem, illetve a szálló pára sem segített. Következő úticélunkat, a Purakanui vízesést írták az útikönyvek legszebbnek, de mind a négyen egyetértettünk abban, hogy a 4 látott vízesés közül csak a 3. helyre tehető. Mivel minden relatív ez még mindig azt tudta jelenteni, hogy irtó szép volt:) Utoljára a Matai és a Horseshoe vízesést látogattuk meg. Ez utóbbi nem volt akkora durranás, viszont más volt mint a többi, ezért tetszett nagyon. Matai vízesés: 

Na, itt már kezdtünk nagyon fáradni, de mókás volt, ahogy ez mindenkin másképp és máskor jött ki:) Ezután már csak az általam nagyon várt Nugget Point következett, gyönyörű hely: egy hosszan elnyúló fok végében 1869-es világítótorony áll, a félszigetecske folytatásaként pedig valaki (?) odaszórt egy csomó követ, hogy még jobban nézzen ki. És tényleg még jobban néz ki.

A kedvencem az volt, hogy ha a szárazföld felé álltunk, jobb kéz felől viharfelők, és haragos színű tenger, balkéz felől, pedig kis aranyos felhőcskék, de alapvetően világoskék ég, és sima kék tenger.

Ez utóbbi irányba mentünk le még búcsúzóul, mert volt ott egy kiépített pingvinles, és már nagyon nagyon szerettem volna pingvineket látni. És láss csodát (vagyis pingvint), lementünk, és rögtön partra érkezett egy! Messze volt, és több nem jött, pedig sokáig vártunk, de akkor is tök boldog voltam az első ilyen élményemmel. Arról nem is beszélve, hogy ez a sárgaszemű pingvin a világ legeslegritkább pingvinfaja!

Az egész utazásban az egyik legjobb pedig az volt, hogy ugye hatalmas legelők, farmok között vitt az út szinte véges-végig, és szeptember lévén (mármint tavasz eleje), ezernyi maszületett bárányt láttunk. Az elsőtől az utolsóig, mindegyik látványától elolvadtam. Leírhatatlanul édesek, és ahogy kergetőznek egymással...olyan kis esetlenek. Nagyon félősek amúgy, úgyhogy szinte lehetetlen volt közeli képet készíteni róluk, de végre találtunk egy anyukát két kicsinyével, és őket lencsevégre kaptam:

Ja, és tökre tetszik, hogy itt is teljesen bevett, hogy minden kiránduló mosolyog és köszön mindenkinek. A másik ami szó szerint megszínesítette a napunkat, az a számtalan szivárvány volt.

Élménydús nap volt, nagyon jó társasággal (talán pont ez a három ember a kedvencem az itteni barátaim közül).