Vízipók a messzeségben

Nagyon kell tanulnom, és persze nagyon nincs kedvem, úgyhogy gondoltam inkább írok valamit a blogra.

Jó nyugis hetem volt, bár megint kellett írni egy rövidebb projektet (igen, ez azt jelenti, hogy a határidő előtti éjszaka nem sokat alszom, mert mikor máskor csináljam meg…). Még van egy hét a suliból, aztán projekt hetünk lesz, ami a félév nagy projektje, 5 fős csoportokban. Én három lengyellel meg egy dánnal vagyok. Utána pedig még lesz két hét suli, majd vizsgák (egy hét alatt 3…szuper). Ezalatt pedig ha minden jól megy, a Koppenhágai Klíma Konferencián leszek önkéntes. És utána megyek haza…

Szerdán havazottJ. Egész sokáig, és ha nem is nagy pelyhekben, de meggyőzően. Persze nem maradt megL. Pedig elviselném, ha mostantól minden nap szánkózni kéne menni a szarvasok közé. De ez még várat magára (jobb esetben).

Tegnap átköltöztem egy másik konyhába, mert az eredeti nagyonnagyon piszkos, senki nem takarít maga után, és a spanyolok cigiznek a konyhában. Még szerencse, hogy azon a 25 négyzetméteren legalább 3 helyen ordít, hogy tilos a dohányzás. Aki ismer az meg tudja, hogy a cigarettát gyűlölöm a legjobban a világon, úgyhogy talán érthető a költözésem. És most az új konyhában meg arra is rájöttem, hogy eddig a legszarabb arcokkal voltam összezárva. Ebben a konyhában meg mindenki aranyos, kedves, jó a társaság.

Ugye keddenként a raftosokkal edzem (megint nagyon jó volt!), a többi napon pedig csak ide Lyngbybe megyek a konditerembe. Azt hiszem talán szerdán volt, hogy nyújtás közben hallottam valami szokatlanul hangzó beszédet, aztán csak kivettem a szavakból, hogy magyarokJ. Egy orvos pár volt, nagyon kedvesek, meséltek ők is sok mindent a dánokról, illetve az itteni életről.

A pénteki kondizásom alkalmával pedig megtalált az egyik edző, hogy rosszul csinálom a gyakorlatokatL. Hát a mozgásomra elég érzékeny vagyok, úgyhogy csak azért nem sírtam, mert kedvesen mosolygottJ. Mondta, ahogy csinálom az egykezes felhúzás szerűséget, rosszat tesz a derekamnak, megmutatta hogyan kell helyesen….na ez volt az első nap, hogy fájt a derekam, mikor hazaértemJ De ma olyan izom lázam van, hogy ihajj…mekkora szégyen. Emiatt most egy kicsit utálom is a srácot, de hogy őszinte legyek, azért nagyon jófej dolog, hogy csak úgy odajön segíteni (és nem is egyszer, mert hát eléggé berögzült már a rossz mozgás, úgyhogy mindig rugdosni kellett, hogy jól csináljam). Ja, és a legcsodálatosabb, hogy azzal jött oda, hogy „mire gyúrok?”. Mondtam, raftingra. Első csoda: simán tudta, az milyen mozgást jelent. Aztán elkezdte magyarázni, hogy ahhoz nekem mit, hogyan kell használnom (mellesleg tényleg nem mondott hülyeségeket), meg hogy egy-két dolog pl. hasonló, mint az evezésnél. Második csoda: tudta mi az az evezésJ. Ez egy magyar evezős számára tényleg megható. Amire viszont nagyon nem vagyok büszke, hogy az egyik gyakorlatomat elnézve megállapította, hogy tuti sok-sok évet kajakoztam. Na, gyorsan elillant a varázs:p

Ma a Copenhagen Business School (nagyon szeretnék ide jönni mester képzésre, mert nagyon jó hírű iskola és ingyen is van, viszont annyira drága a lakhatás mind koliban, mind albérletben 2-300e/hó, hogy lehet többől jönne ki egy félév, mint Franciaországban, vagy Angliában, ahol fizetni kell a felsőoktatásért…szóval egyelőre sajnos csak álom) könyvtárában voltam, mert az otthoni projektfeladatomhoz kellettek könyvek. Kb. egy perc és 0 pénz volt beiratkozni, illetve kivenni a könyveket. Nem olyan rossz. De megint bringáztam emiatt vagy 2 és fél órát. És, hogy őszinte legyek el is fáradtam. De néha kisütögetett a nap. Arról volt szó, már nem látjuk tavaszig a napot, úgyhogy jól meg kell becsülni az ilyen perceket.